Mit nekem idő te meg nem szűnő kötelék,
miért követnélek számolva zűrzavaros ketyegésed szűnni nem tudó múlásérzet…?
Miért erőlteted monoton?! Megszaggatva bőrömet barázdák százaival öltöd be testemet.
Eljő az az idő mikor testemet elhagyva nevetek majd rajtad s unalmas dolgoddal már nem törődöm nyugalmamban.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
