Nyári tájon lebben az álom
mostoha holdárny elébe állott
feszeng e táj nem bírja már
megreped az ég s lehull az éj.
Sötét van és hideg, álom már nem dereng,
korhadt fa dísze lehull a vízbe.
Csobban a táj elmúlik már
s csendben alszanak a csillagok tovább.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
